Hírek > Intelligens abroncsnyomás-ellenőrzőt dob piacra a Continental

Készülhetünk a forradalmi újításra!

A Continental abroncsnyomás-ellenőrzőjének következő generációja érzékeli majd a profilmélységet, figyelmeztet az autó túlterhelésére, és már a felfújás közben képes ellenőrizni a keréknyomást.

Az intelligens rendszer a német cég elektronikai szakértőinek és abroncsmérnökeinek együttműködésével született meg, és először 2017-ben jelenik meg sorozatgyártású járműveknél.


Hasznos segítség a sofőröknek: az abroncsnyomás-ellenőrző

A régebbi autókat vezetők gyakran meglepődnek, hogy a modern gépjárműveket mennyi újítással rakják tele, és hogy a háttérben dolgozó rendszerek micsoda teljesítményre képesek. A kényelem mellett ez az összetett asszisztencia a biztonságért is felel, és állandóan őrködik az autó és vezetője felett.

Az egyik ilyen újítás, az abroncsnyomást ellenőrző rendszer a gépjárműre szerelt gumiabroncsok nyomását ellenőrzi folyamatosan, akár menet közben is. A központi vezérlő az abroncson belül elhelyezett érzékelőből kapja a jelet, a szoftver pedig összeveti az adatokat, és ha az ideális célértéktől eltérést észlel, azonnal figyelmezteti a vezetőt.

Miközben az egyszerűbb változatok a kerék fordulatszám-jeladó értékéből számolnak (DDS-rendszer), addig az új generációs abroncsellenőrzők (TPMS-rendszerűek) már nemcsak intelligens szoftverrel működnek, de egyre több és komolyabb feladatot látnak el egyszerre.

A Continental a nemzetközi gépjárműipar egyik legnagyobb beszállítója, termékei pedig biztonságosabbá és gazdaságosabbá próbálják tenni a személygépkocsikat és haszongépjárműveket.

Forradalmi újítás: a profilmélység mérése

A német cég új abroncsnyomás-ellenőrző rendszerének egyik forradalmi újítása az, hogy meg tudja állapítani az abroncsok profilmélységét is. Mivel a jogszabályok szinte minden országban előírják a minimális profilmélységet, ezért a közlekedés biztonságát szolgálja az olyan termék, amely ellenőrzi a megfelelő értékeket, és szükséges esetén figyelmeztet is a hiányosságokra.

Andreas Wolf, a Continental Karosszéria és Biztonság üzletágának vezetője szerint külön öröm számukra, hogy az abroncsok következő generációjába épített érzékelők elektronikus úton, megfelelő hatékonysággal és kényelmesen képesek végrehajtani a feladatukat.

Az eTis (electronic Tire Information System), vagyis az aktív abroncsnyomás-ellenőrző rendszer 2017-től lesz elérhető, az intelligens szoftver pedig a kerekek gördülési tulajdonságaiban bekövetkező lassú változásokat használja majd fel a profilmélység méréséhez. A eTis-sel felszerelt járművek fedélzeti elektronikája összehasonlítja majd a kapott adatokat azokkal a számokkal, amiket az abroncsfejlesztő szakértők és az elektronikai mérnökök tapasztaltak ki a tesztek során.

Ha az érzékelt adatok szerint a profilmélység meghaladja az adott járműre és abroncsra vonatkozó minimumot, akkor az eTis szolidan figyelmezteti a sofőrt, és abroncscserét javasol a közeljövőre nézve a biztonságos közlekedés érdekében. Beállítástól és felszereltségtől függően a rendszer akár a szervizt is értesítheti.

A Continental gumiabroncsainál természetesen nemcsak az elektronikus ellenőrzéssel, hanem a jelenleg használt fizikai kopásjelzőkkel is megállapítható lesz majd a jogszabály által előírt minimális profilmélység. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a nagyobb gyártók szerint a legkisebb ajánlott profilmélység a nyári abroncsok esetében három, a télieknél négy milliméter, miközben a törvény 1,6 millimétert írt elő.


A Continental intelligenssé változtatta a gumiabroncsokat

Az először 2002-ben bemutatott abroncsnyomás-érzékelővel a Continental intelligens alkatrésszé alakította a gumikat, hiszen a szenzorokkal lehetővé vált minden egyes abroncs külön-külön történő mérése, valamint szükség esetén (lecsökkent nyomásnál) a vezető értesítése.

A biztonságos rendszer megléte is hozzájárult ahhoz, hogy bő tíz évvel később az Európai Unió kötelezővé tegye minden 2014 novembere után forgalomba helyezett új személyautónál a szoftveres abroncsnyomás-ellenőrzést.

A berendezés ugyanis hatalmas segítséget nyújt a gyárilag előírt nyomásérték betartásában, emiatt az abroncsok élettartama megnő, a fogyasztás és károsanyag-kibocsátás pedig csökken. Mindez pedig egybevág az unió céljaival is.

A Continental ráadásul olyan érzékelőket is kínál a felhasználóknak, amely direkt rendszerrel működve képesek a tényleges abroncsnyomás kijelzésére. Ez a rendszer egy szelepbe vagy az abroncs belsejébe épített eszközzel méri a nyomást, és ha szükségessé válik a gumicsere, akkor a szenzorokat akár már most is meg lehet venni a Continental csoport VDO márkájának kínálatában.

Új generáció, új tudás

A korábban említett forradalmi új funkciók mellett a Continental nyomásellenőrző rendszerei egyre több és egyre fontosabb feladatok ellátására lesznek képesek. A német cég szoros munkakapcsolatot ápol a világ vezető autógyártóival, és a rendszerek képességeit folyamatosan fejlesztik. A fejlesztésre azért van szükség, mert az állandó terhelés miatt még a hibátlan abroncsok is veszítenek az eredetileg beállított nyomásból.

A Continental intelligens rendszerével felszerelt járműmodellek ráadásul már az abroncsok felfújása közben is jelezni tudják, ha a nyomás elérte a megfelelő szintet. Az úgynevezett "Filling Assistant" nemcsak megkönnyíti a gumiabroncsok felfújását, de ignorálja a sokszor hibás értéket mutató töltőberendezést, és hozzásegít a helyes nyomásérték beállításához. Ennek köszönhetően az abroncsokat biztonságosan és kényelmesen lehet majd üzemeltetni.

Legalább ennyire forradalmi lesz a terhelésérzékelővel ellátott rendszer is, amely egy speciális szoftver segítségével meg tudja majd állapítani, hogy az autóba pakolt csomagokkal nem léptük-e túl a gépjármű legnagyobb megengedett terhelhetőségét. A szoftver együttműködik az elektronikus menetbiztonsági rendszerrel is, ezáltal a szenzorok a gépjármű terhelésének nagyságához és eloszlásához igazítják majd a saját működésüket.


©,2011 gumidirekt.hu
Minden jog fenntartva!