Hírek > ADAC téli gumi teszt 2021

Nyakunkon a hideg: megérkezett az ADAC 2021-es téligumi-tesztje

Elérkezett az október, az éjszakák pedig egyre hosszabbak és hűvösebbek. Ha pedig a hőmérséklet tartósan 7 Celsius-fok alá esik, az azt jelenti, hogy elkerülhetetlenül elérkezett annak az ideje is, hogy nyári gumiabroncsokról téli gumiszettre váltsunk. Sokan vakarják azonban ilyenkor a fejüket, hiszen a piaci kínálat szinte végtelennek tűnik.

Szerencsére azonban idén sem kell még a tapasztalatlanabb autósoknak sem teljesen sötétben tapogatózniuk, hiszen az ADAC szokásos téli nyári gumiabroncs-tesztje idén is segít a döntésben.


A Német Autóklub szakemberei idén is két népszerű gumiméretben, az 195/65 R15 és az 225/50 R17 kategóriában vizsgálták a felhozatalt. Az eredmény nem hozott túlságosan nagy meglepetéseket, hiszen idén is a prémium kategóriás termékek teljesítettek a legjobban. Most azonban részletesen megmutatjuk azt, mire is jutott az ADAC a vizsgálatok során.

195/65 R15 téligumik: A győztesek verhetetlenek, de a középmezőny is bizonyított

Az 195/65 R15 méretű gumik közül, melyek főként a kompakt autók esetében jelentenek ideális választást és téligumik tekintetében a T sebességosztályban 190 km/h -ig továbbra is a legkeresettebbnek bizonyulnak, az ADAC szakemberei idén 16 abroncsot vetettek alá a szokásos, szezonális tesztnek.

A vizsgálat során arra keresték a választ, ezek közül a termékek közül melyik teljesít a legjobban száraz, nedves, illetve havas útviszonyok melletti tapadás, kopás, gördülési zaj, valamint üzemanyag-fogyasztás terén.

Ezek alapján a kritériumok alapján összesen négy modellnek sikerült elérnie a "jó", tizenegynek az "ajánlott" minősítést. Egyetlen egy olyan gumiabroncs akadt, melynek csak az "feltételesen ajánlott" teljesítményt sikerült produkálnia. Ennek ellenére alapvetően elmondható, hogy a teszt végeredményben pozitív felhanggal zárult.

A prémium kategória tartolt: nincs nagy meglepetés a győztesek körében

A győztesek névsora idén sem okozott túl nagy meglepetést, hiszen a lista élén a Dunlop, a Michelin és a Goodyear modelljei állnak, melyek minden fő kritérium tekintetében kiválóan teljesítettek. Ugyanakkor a télen egyik legkritikusabb nedves útfelületen még mindig a Continental a mezőny bajnoka. Itt jegyeznénk meg, hogy bár már elérthető a Continental új, WinterContact TS870-es mintázata, a teszten még mindkét méretben a korábbi, WinterContact TS860 szerepelt.

A Dunlop Winter Response 2, a Goodyear UltraGrip 9+, és a Michelin Alpin 6 abszolút éllovasoknak tekinthetők, és a negyedik helyen végzett Vredestein Wintrac gumikkal együtt rendkívül kiegyensúlyozott abroncsoknak tekinthetők.


A Dunlop és a Goodyear leginkább a száraz tapadás terén mutatott, kiemelkedő teljesítménnyel győzte meg a szakértőket, és különösen havas lejtőkön produkált jól. És habár a Dunlop Winter Response 2 a gazdaságos üzemanyag-fogyasztás szempontjából is egy remekül optimalizált abroncs, addig az UltraGrip 9+ valamivel erősebb teljesítményt kínál a nedves és jeges útviszonyok mellett is.

A Michelin Alpin 6 a kopás tekintetében jól teljesít, száraz utakon pedig messze a legkiemelkedőbb tapadást produkálja a mezőnyből. A negyedik helyen álló Vredestein Wintrac pedig leginkább azok számára jó választás, akiknek a biztonság mellett a gazdaságos autózás is fontos, hiszen kiválóan ötvözi az alacsony üzemanyag-fogyasztást az alacsony kopási szinttel.

A középmezőny abroncsaira jellemző a kiegyensúlyozottság

Az "ajánlott" besorolásba eső abroncsok többsége szintén jól teljesített a teszten, és kettő olyan is akad, amely épphogy csak lecsúszott a magasabb minősítésről. Ezek a BF Goodrich g-Force Winter 2 és a Continental WinterContact TS860 termékek.

Ezek közül az előbbi a száraz úton mutatott kiváló teljesítményt és a kopási teszten is kiválóan teljesített, nedves úton azonban kevésbé. Utóbbi pedig épp ellenkezőleg. Nedves úton kiválóan kezelhető abroncs, ám száraz körülmények között enyhe gyengeségeket mutat, ami kifejezetten azon sofőrök számára lehet kellemetlen, akiknek fontos a visszajelzés a precíz irányíthatóság szempontjából.

A következő négy abroncsban megegyezik, hogy mindannyian viszonylag jól teljesítenek a fő vezetési kritériumok tekintetében, ám a kopási teszt kielégítő teljesítménye miatt egy fokozattal leértékelődtek az összeredményben.

A Bridgestone Blizzak LM005 például meglehetősen jó teljesítményt nyújt száraz utakon, és nedves utakon a második legjobb eredményt érte el a teszt során. De a kissé nagyobb kopás mellett a hóban nyújtott teljesítménye már nem lett volna elegendő az általánosan jó értékeléshez.

A Falken Eurowinter HS01 jó eredményeket nyújt száraz, valamint havas és jeges útviszonyok esetén, ám nedves úton már kevésbé. A Laufenn LW31 I Fit+ nem produkált jól száraz időben, ám nedves úton annál inkább, havon és a jégen pedig egyenesen brillírozott. A Maxxis Premitra Snow WP6 száraz, nedves és jeges utakon egyaránt jó eredményeket nyújt, havon azonban már nem tudott annyit mutatni, hogy az eggyel magasabb kategóriában végezzen.

A fennmaradó öt gumiabroncs esetében általánosságban elmondható, hogy a vezetési jellemzők egyedi gyengeségei vezettek a gyengébb értékeléshez. A Yokohama BluEarth Winter V906 például lenyűgöző eredményt produkált száraz utakon, valamint havon és jégen, ám nedves utakon való tapadás, illetve kopás terén még van mit javítania a gyártónak. Míg a Nokian WR SnowProof esetében, amely minden más fő kritériumban jó minősítést kapott, a nedves utak gyengeségei szintén az összminősítés leértékeléséhez vezettek.

225/50 R17 gumiabroncsok: a legjobbak esetében itt sincsenek nagy meglepetések

A következő tesztkategóriába eső 225/50 R17 méretű abroncsok széles körben elterjedtek az olyan középkategóriás járműveken, mint az Audi A4 vagy a BMW 3-as sorozata. A 2021-es téli gumiabroncs-teszthez az ADAC szakemberei ebben az esetben 18 modellt helyeztek górcső alá, az összesített eredmény pedig meglehetősen változó képet mutat.

Három gumiabroncs különösen ajánlott, és a széles középkategória tizenhárom gumija szintén jól teljesít. Utóbbi esetben érdemes figyelembe venni a részleteket azelőtt, hogy vásárlásra adnánk a fejünk, hiszen az eltérések apró részletekben mutatkoznak meg. Így az igények egyéni vezetési stílustól függően változóak lehetnek.

Sajnos akadt azonban két olyan modell is, melyet a szakértők egyáltalán nem ajánlanak. Sőt, azt javasolják, a sofőrök lehetőleg óvakodjanak tőlük, hiszen súlyos hiányosságokat mutatnak a biztonság terén.


A pálmát itt is a nagy márkák viszik

A kategóriahárom győztese a Dunlop WinterSport 5, a Michelin Alpin 6 és a Goodyear UltraGrip Performance+, melyeket a szakemberek feltételek nélkül ajánlanak minden sofőrnek.

Mindhárom tökéletes eredményt produkált minden fő kritériumon belül, ami azt jelenti, hogy rendkívül kiegyensúlyozott abroncsokról beszélünk. Bizonyos szempontból természetesen mutatnak egymástól eltéréseket, ami azt jelenti, hogy vásárlás előtt mindenképp érdemes jobban megnéznünk a részletes értékelését is.

A Dunlop abroncsa például havas terepen teljesített a legjobban, és a top kategórián belül üzemanyag-fogyasztás terén is a legjobb eredményt produkálta. A Michelin Alpin 6 ezzel szemben az alacsony kopás miatt kiemelkedően ajánlott, de a nedves és száraz úton mutatott teljesítménye is kiemelkedő. A Goodyear pedig valahol az arany középúton helyezkedik el, hiszen egy kicsit minden kritérium terén igyekszik kimutatni a foga fehérjét.

Változó erősségeket mutat a középmezőny

Az "ajánlott" kategóriába sorolt gumiabroncsok sorát a [strong]Kleber Krisalp HP3[strong] vezeti, amely csupán nedves úton nyújtott teljesítmény terén teljesített alul a mezőny legjobbjaihoz képest. A következő négy gumiabroncs azonban már egyéb kritériumokban sem brillírozott annyira, mint a győztesek.

A Bridgestone Blizzak LM005/ esetében a kopási teszt teljesítménye vezetett az össz minőség leértékeléséhez, a gumi azonban a havas utakat leszámítva azonban minden felületen jól produkált. A Continental WinterContact TS860 általános besorolása a száraz utakon tapasztalt gyengeségei miatt lett gyengébb.

A Nexen Winguard Sport 2 szintén száraz, nedves és havas körülmények között sem lépi túl a kielégítő minősítést, a Vredestein Wintrac Pro pedig leginkább a gyorsabb kopás miatt került a középkategóriás gumik közé.

Az ESA-TECAR SuperGrip PRO, a Sava Eskimo HP2 és a Fulda Kristall Control HP2 általános besorolását a száraz és nedves körülmények gyengeségei miatt csökkentették. A SuperGrip PRO esetében azonban ki kell emelnünk azt, hogy az üzemanyag-fogyasztást tekintve a legjobb eredményt érte el a teszten.

A Firestone WinterHawk 4 száraz felületen csúszik, ám minden más kritérium terén jó minősítést sikerült elérnie. A Nokian SnowProof P vele ellentétben száraz felületen meggyőzően produkált, ám nedves és havas pályán már kevésbé. A Pirelli Winter SottoZero 3 esetében ezúttal a száraz és nedves körülmények között, valamint a jégen való kezelési jellemzőket illették csak "ajánlott" jelzővel a szakértők. A Toyo Observe S944 nedves és havas úton, a Maxxis Premitra Snow WP6 pedig havon és jégen mutatnak gyengeségeket.

Két abroncs csúnyán elhasalt a teszten

Sajnos két olyan téligumi is akadt, melyeket az ADAC szakemberei "nem ajánlottnak" minősítettek. Ez azt jelenti, hogy használatuk kifejezetten veszélyes is lehet. Ezek a Goodride Z-507 Super Snow és a Linglong GreenMax Winter UHP abroncsok.

A Goodride esetében a havas úton nyújtott teljesítmény nem bizonyult elegendőnek. A Goodride használatával a tesztautónak körülbelül 25 másodperccel hosszabb időre van szüksége a fékezéshez, mint az átlagos gumiabroncsoknak. Ez az idő pedig rengeteg szituációban kritikus jelentőségű lehet.

Hasonló a helyzet a Linglong gumija esetében is, ez az abroncs azonban nedves úton is súlyos hiányosságokat mutat. A Linglongnak közel 6 méterrel hosszabb féktávra van szüksége nedves aszfalton, 80 km/h sebesség mellett, mint a legjobban teljesítő guminak, ami azt jelenti, hogy amikor a legjobb abronccsal az autó már lefékezett, a Linglong esetében a sebességmérő még mindig 40 km/órát mutat.


© 2004, gumidirekt.hu Kft.
Minden jog fenntartva!