Hírek > ADAC téli gumi teszt 2020

A tél 2020-ban sem marad el: megérkezett az ADAC idei téli gumi tesztje

Az ősz beköszöntével megérkezett a nedves időjárás, ami azt jelenti, hogy már a hó, a fagy és a jég is az ajtón kopogtat. A rutinos autósok pedig már tudják, hogy az első hulló levelek nem csak a jó idő végét, de a téligumi-vásárlás vészes közeledtét is jelentik. A piacon azonban rendkívül sok abroncs közül választhatunk, a döntés pedig egyáltalán nem egyszerű.

Azoknak sem kell azonban aggódniuk, akik még nem tudják, milyen téli gumiszettet válasszanak az autójukra, hiszen az ADAC, azaz a Német Autóklub minden évben leteszteli a legnagyobb gyártók legújabb abroncsait, annak érdekében, hogy mi véletlenül se nyúljunk mellé a választással.

Az ADAC felmérésén a téli autógumik idén is több mérettartományban versenyeztek, és a kisebb autókra alkalmas, négyévszakos 205/55 R16 gumik mellett a nagyobb járművekre tervezett 235/55 R17 abroncsok is megmérettetésre kerültek.

205/55 R16 H: csak két gyártó bukott

A 205/55 R16 H mérettartomány összesített eredménye alapvetően pozitívnak mondható: a 15 tesztelt modell közül, amelyeknek vezetési és biztonsági tulajdonságait, valamint kényelmi és gazdaságossági szempontjait is tesztelték, öt gumiabroncs is jól teljesített, további hét kielégítő eredményt nyújtott.

Csupán egyetlen modell végzett elégséges eredménnyel, és két tesztgumit kellett a szakembereknek leminősíteniük a nedves felületen való, gyenge tapadás miatt.


Száraz és nedves úton is helytállnak a kategória győztesei

A 2020-as teszt 205/55 R16 H kategóriájában öt modellnek sikerült elérnie a „különösen ajánlott” minősítést. A legjobb értékelést Bridgestone Blizzak LM005 abroncs kapta, amely különösen jól teljesít nedves, illetve száraz utakon egyaránt. Fontos azonban megjegyezni, hogy a legfelső kategóriához képest lényegesen gyorsabb kopást is mutatott.

A kategória második helyezettje a Michelin Alpin 6, melyet a szakemberek leginkább azoknak ajánlanak, akik általánosságban hosszabb távokon közlekednek. Az abroncskopást tekintve ugyanis a francia prémium gumi kiemelkedően jól teljesít, előjelzett futásteljesítménye nagyjából 43.000 kilométerre tehető. Egyetlen gyenge pontja, hogy tapadása száraz utakon kevésbé jó, mint a mezőny győztesének.

Száraz úton hasonlóan gyengén teljesített a Dunlop Winter Sport 5 és a Hankook I*cept RS2 is. Mindkét abroncs jó eredményt mutatott azonban nedves és havas utakon egyaránt. A Dunlop ráadásul az előjelzett 39.500 kilométeres futásteljesítménnyel a kopás szempontjából is remek eredményt produkált.

A tajvani abroncsgyártó téli gumiabroncsa, a Maxxis Premitra Snow WP6 ezzel ellentétben száraz és nedves utakon is egyértelműen jónak minősül, havas terepen és a kopáspróbán azonban némileg gyengébben teljesített. Összességében viszont elmondható, hogy az előbbi négy jelölttel egyetemben jó eredményt produkált a teszten, így adott körülmények közt garantálja a kiegyensúlyozott, biztonságos vezetést.

Száraz úton rezeg a léc: a középmezőny

A középmezőny hét gumiabroncsáról általánosságban elmondható, hogy jól teljesítettek a teszten, azonban száraz úton kevésbé megbízhatók, mint a kategória korábban említett győztesei.

A Continental WinterContact TS 860 nedves útviszonyok mellett a teljes tesztmezőny második legjobb eredményét érte el, azonban száraz felületen mutatott teljesítménye egészen a középkategóriáig rontott besorolásán. Zárójelben: érdemes összevetni a két évvel ezelőtti teszttel, ahol ugyanez az abroncs, ugyanebben a méretben tesztgyőztes volt. Hasonló a helyzet a Goodyear UltraGrip 9+, a Pirelli Cinturato Winter és a Toyo Observe S 944 abroncsok esetében is.

A Falken Eurowinter HS01 ezzel szemben havas úton sem ér el kiemelkedő teljesítményt, a Sava Eskimo HP2 és a GitiWinter W1 pedig nedves úton is csak közepesen produkáltak.

Akikre jobb, ha ne bízzuk járművünk épségét

A kategória vesztesei közt találhatók olyan abroncsok, melyek nedves és havas úton meglepően jól teljesítettek, száraz úton azonban sajnos rendkívül leszerepeltek. Ilyen a Semperit Speed-Grip 3, mely akár az élvonalban is végezhetett volna, azonban száraz úton mutatott teljesítménye visszavetette a versenyben. Az abroncs ugyanis hajlamos a melegedésre, ezzel pedig nehezíti a jármű biztonságos kormányzását.

A King Meiler Winter Tact WT81, a teszt egyetlen újrafutózott gumija a korábbiakkal ellentétben viszont semmilyen körülmények közt nem ajánlott. Nedves úton a leghosszabb a féktávolsága és kezelhetőség szempontjából is erősen problémás darab. A vezethetőséget és a kényelmet tekintve messze elmarad a kategória többi versenyzőjével szemben, száraz úton pedig súlyos hiányosságokat mutat.

A King Meiler ezzel szemben kielégítő eredményt ért el havon, és előjelzett 45.000 kilométeres futásteljesítményével az összes teszttermék közül a leghosszabb ideig tartott a kopási teszten. A biztonsági kritériumok terén azonban mégis a nem ajánlott kategóriában végzett.

Hasonló a helyzet a Tristar Snowpower HP esetében, mely száraz útviszonyok mellett a legrövidebb féktávolsággal zárta a versenyt, tehát jó is lehetne, azonban a nedves úton több hiányossága is akad, melyek miatt az ADAC szakemberei a kategória vesztesei közé sorolták.

235/55 R17: Egy, csak egy legény van talpon a vidéken

A 235/55 R17 mérettartományon belül az ADAC szakemberei 13 gumiabroncsot teszteltek, melyek főként középkategóriás terepjárókhoz, kisteherautókhoz, illetve transzporterekhez használhatók.

Meglepő módon csak egyetlen abroncs teljesített igazán jól. Tizenegy másik modell továbbra is az ajánlott kategóriába esik, ám legalább egy fő kritériumban vannak gyengeségei. A száraz utakon való gyenge teljesítmény miatt egy modell azonban csak elégségesnek bizonyult a teszten.


A mezőny legjobbja minden szempontból kiegyensúlyozott

Nem meglepő, hogy a kategória győztese a Michelin téli gumiabroncsa, a Pilot Alpin 5, mely minden fő szempont szerint kielégítő teljesítményt ért el. Használatával az autó száraz úton pontosan és kényelmesen irányítható, és a veszélyes biztonsági manőverek esetén is jól kezelhető.

Hasonló a helyzet nedves és havas felületeken is, ahol az abroncs szintén kiegyensúlyozott és megbízható teljesítményt produkált. Különösen az utóbbi esetben, ugyanis havas utakon a Michelin Pilot Alpin 5 a kategória minden további jelöltjénél jobbnak bizonyult.

Senki sem bukott, azonban sok a közepes

A további tizenegy "ajánlottnak" minősített gumiabroncsot az ADAC három csoportba sorolta. Az első csoportba három tesztabroncs került, amelyek a száraz utakon mutatott gyengeségek miatt értékelődtek le.

Ezek közül a Goodyear UltraGrip Performance+ és a Kleber Krisalp HP3 nedves és havas utakon is jó eredményeket mutatott, míg a Bridgestone Blizzak LM005 inkább csak nedves felületen teljesített jól. Utóbbi azonban féktávolság és kezelhetőség szempontjából is kiemelkedő eredményt produkált.

Az ajánlott abroncsok második csoportjába tartozó gumik száraz és nedves úton is jó eredményeket mutatnak, havas-jeges felületen azonban kevésbé. Ebbe a kategóriába a Dunlop Winter Sport 5 SUV és a Vredestein Wintrac Pro kerültek.

A harmadik csoport hat olyan tesztmodellből áll, melyek mindegyike legalább két fő kritériumban jól teljesített.

Az Esa-Tecar SuperGrip Pro, a Cooper Discoverer Winter és a Fulda Kristall Control SUV száraz és nedves úton mutat gyengeségeket, a Nokian WR SnowProof csak nedves és jeges úton teljesített jól, a Continental WinterContact TS 850P pedig száraz és havas felületen is csak elégséges eredményt produkált. A Pirelli Winter SottoZero 3 szárazon, havon és jégen is elégséges minősítésben részesült, a Fulda Kristall Control SUV pedig száraz, nedves és havas úton egyaránt.

Az ebbe a csoportba tartozó gumik jó megoldást jelenthetnek azok számára, akik autójukat csak bizonyos útviszonyok mellett használják, ezáltal el tudják fogadni azt, hogy a gumiabroncsok bizonyos körülmények közt gyengébben teljesítenek.

Egyetlen jelölt végzett a szégyenpadon

A 235/55 R17 kategória egyértelmű vesztese a Semperit Speed-Grip 3 SUV gumiabroncs, mely kizárólag száraz felületen volt képes arra, hogy egy kettes alá érdemjeggyel épphogy átcsússzon a rostán. Az ADAC minősítése szerint azonban sem nedves, sem havas úton nem nyújt elegendő teljesítményt ahhoz, hogy használatát biztonságosnak tekinthessük.


© 2004, gumidirekt.hu Kft.
Minden jog fenntartva!