Hírek > Sorozatgyártásban a Michelin Tweel

Gurul-forog, és több mint kerék: A Michelin bejelentette a Tweel sorozatgyártását

Fontosságát tekintve valahol Prometheus és a tűz, valamint a domesztikáció között félúton lehet a kerék, amely bár egyszerűnek tűnik a maga harmonikus, esztétikus forgástest alakjával, felhasználásának köszönhetően idővel mégis korszakalkotó találmány lett. A kerék mozgat, szállít; visz egyik helyről a másikra, és az évszázadok során sokat fejlődött. Kerékkel hajtott járműveket több ezer éve ismerünk, azonban még sok száz esztendőnek kellett eltelnie, mire feltalálták a küllős megoldást felváltó gumiabroncsot, amely hatékonyabban biztosítja a jármű és az út közötti erőátvitelt.

A megfelelően működő gumiabroncs képes elviselni a jármű súlyából fakadó függőleges erőket, a gyorsulást és a lassulást, valamint a kanyarodáskor ható oldalirányú erőket; mindezt egy tenyérnyi helyen, a felfekvési felületen. Pedig az eszköz korántsem tökéletes, hiszen a legbelső rétegben, a légzáróban lévő levegő a sérülések hatására kiszökhet a gumiabroncsból, ami ezáltal használhatatlanná válik. Ahogy mondani szoktuk: kidurran; a durrdefekt viszont nemcsak használhatatlanná teszi az eszközt, de még balesetveszélyes is. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre jobb minőségű gumiabroncsok készülnek, sőt, a Michelin-nek van már önjavító változata is, azonban többen amondóak, hogy a tökéletes megoldást az jelentené, ha végleg ki lehetne iktatni a levegőt. Ha a gumiabroncs tartásáról nem a benne lévő levegő gondoskodna, hanem valami tartósabb, hatékonyabb megoldás.

A Michelin aztán kitalált valamit, ami bár elsőre extrém ötletnek tűnt, ma végre a megvalósítás útjára lépett.


Hogyan működik a Tweel?

A Tweel elnevezés a "tire" (gumiabroncs) és a "wheel" (kerék) szavak összeolvasztásából jött létre, és a módszer maga egy több mint száz éve létező tendenciát szeretne kiszorítani. A járművek az azóta eltelt időszak során a légzáróba zárt levegő nyomásának köszönhetően tudták megfelelően végrehajtani a számukra kiszabott feladatokat, és a pneumatikus gumiabroncs a kisebb-nagyobb hibáktól eltekintve szépen szolgálta gazdáit. A fejlődésnek azonban nem lehet gátat szabni, és a hagyományos gumiabroncs hibáit valaminek ki kellett küszöbölnie.

A Tweel légmentes gumiabroncsról először 2005-ben hallhattunk, amikor a Michelin bejelentette, hogy egy különleges kialakítású megoldáson gondolkodik. A koncepción (vagyis a levegő hiányán) már akkor is sokan meglepődtek, pedig maga az ötlet egészen ügyes: a Tweel abroncsainál a futófelület nem kap oldalfalakat, azokat a felnitől flexibilis küllők feszítik el, amik megpróbálják helyettesíteni a levegő nyomását.

A végeredmény egy gazdaságos, könnyebben előállítható termék, amely a minőség, az úttartás, a komfort és a teherbírás kapcsán képes felvenni a versenyt a hagyományos gumikkal. Nem mellékesen hosszabb lesz az abroncs élettartama, és használatával el lehet felejteni a durrdefektet vagy a keréknyomás állandó ellenőrzését.

A Tweel azért is különleges, mert a hagyományos abroncsokkal szemben nála akár egymástól függetlenül is állítható a gumi oldalirányú és a futófelületre irányuló keménysége; ennek köszönhetően a beállítás így egyszerre lehet "puha" az úthibák szempontjából, valamint "kemény" az úttartás vonatkozásában.

A Michelin igyekezett mindig racionálisan gondolkodni, és a gyártó szakemberei többször is elmondták, hogy az új technológia globális elterjesztésére akár háromszor is több idő fog kelleni, mint amennyire a radiál gumiknak szüksége volt fél évszázaddal ezelőtt.

A tervek és az álom végül valóság lett

A munka azonban meghozta gyümölcsét, és Michelin végül 2014 novemberében jelentette be, hogy a Tweel kedvéért egy teljesen új üzemet húznak fel Dél-Karolinában, így végre megkezdődhet a sose ki nem durranó gumiabroncs sorozatgyártása.

A keleti parton fekvő amerikai államban nem ez lesz az első autógyártással kapcsolatos üzem, hiszen a német BMW-nek is van itt gyára; ráadásul részben errefelé készül a Boeing 787 Dreamlinere, amire a csillagsávos lobogó bármelyik tagja büszke lenne. Dél-Karolina egyik legnagyobb előnye, hogy kedvező lehetőségeket kínál a nagyobb gyártóknak, mivel a szakképzett munkaerő viszonylag olcsó, és a különböző szabályozások is lehetővé teszik azt, hogy egy-egy ilyen befektetés biztonságosan megtérüljön a nagyvállalatoknak.

A kedvező feltételek tehát adottak ahhoz, hogy a tesztek során jól szereplő Tweel a hétköznapi életben, piaci körülmények között is bizonyítson. Az eddigiek alapján pedig úgy tűnik, hogy a légmentes gumiabroncs szép jövő előtt áll, hiszen azt kerekes székek mellett már a Segway-eken is tesztelték. Sőt, egy minimarkoló segítségével már a fogyasztók is kipróbálhatják, persze nem az autópályán, hanem egy kisebb építkezésen hasznosítva az eszköz által kínált lehetőségeket.

A technológia előállításáért felelős igazgatóhelyettes, Ralph Dimenna a sajtónak azt is elmondta, hogy a cég teljes erőbedobással készül a munkaerő-felvételre, és hogy a prototípust gyártó eszközök maximális teljesítményük felső határán üzemelnek.

Off-road felhasználás először, személyautóknál csak a közeljövőben

Ralph Dimenna azt is kihangsúlyozta, hogy a Tweel-lel első körben az off-road felhasználás irányába szeretnének elmozdulni, ahol a nagy sebességgel szemben sokkal jobban számít a gumi minősége, és ahol a legfontosabb szempont a defektek elkerülése. Bár a személyautókban történő felhasználásig még hosszú az út, Ralph Hulseman fejlesztési igazgató szerint a közeljövőben ez is lehetővé teszik majd a Michelin-nél.


Aki ezt nem szeretné kivárni, annak érdemes beújítania egy John Deere ZTrak 900 fűnyírót, aminek hátsó kerekeire már kérhető a Tweel. A megoldás kétségkívül dögös és előremutató, ráadásul a kerti munka sem olyan unalmas.


© 2004, gumidirekt.hu Kft.
Minden jog fenntartva!